Bezzeg Nándor
ötödszörre is a Magyar Steel Bajnok. Régen nem tudtam belőle kihúzni semmit,
sőt most is váratott, de végre megszólalt. A vele készült riportot
olvashatjátok, az egész évről és sok minden másról!
Örülök, hogy végre megszólalsz! Kezdtem megijedni. Üdvözöllek!
2009-2010 számodra az utóbbi idők nem a legsimább évada bezárult.
Örömmel írom le, ismét Te vagy a BAJNOK. Sok küzdelem a táblák előtt, talán még
több a háttérben (tudom, hogy még több). Hogyan élted meg? Szinte már olyan
pillanatok is voltak, mikor mintha az egészet újra kellene kezdened! Az évad
folyamán volt olyan helyzet is; a negyedik helyet foglaltad el. Gondolom az
összefüggés nem véletlen?
Ahogy Én ezt látom,
nem volt ez sem könnyebb, sem nehezebb év, mint a többi megelőző. A külvilág
számára valóban ez volt talán a leglátványosabb és legjobban érzékelhető,
mennyi küzdelmet is kell vívni a győzelemért, mennyi kudarcot él meg még a
győztes is. Az, hogy ez így alakult több tényezőből áll össze. Új dolgokkal
kellett szembenéznem, olyanokkal, amiről keveset, avagy egyáltalán nem tudtam.
Igazából most ért utol Völgyi Papa elvesztése. Most csúcsosodott ki, mit is
okoz pontosan hiánya a pályafutásomban. A felismerés egy teljesen új
gondolkodást eredményezett, amit eddig nem vallottam, avagy nem kellett vele
törődjek. Ez egy időszakra rányomta bélyegét a teljesítményemre. Sőt, rányomja
még ma is! A jól megszokott, kipróbált és előre tervezett, szezononkénti
minimum 30 versenyes naptáram 6 Nemzeti Bajnokságra szűkült! Minden más
véletlenszerűen került be utólag. Egyetlen célom a TÚLÉLÉS volt. Nem is
folytatom, sok még a teendő.
Meddig jutottál a táblák „mögött", szponzorok, új lehetőségek?
Nehéz ügy, de nem
mondanám, hogy semeddig. A NOVO-PARTS KFT-vel sikerült egy együttműködési
megállapodást kötnöm. Amit, szeretnék ez ügyben mondani, egy hosszabbtávú
kapcsolat kezdete, ami igen csak átfogó dolgokat takar. A jelenben és jövőben
egyaránt. Akik látogattak 2010-ben versenyeket, azok már láthatták is, magamon
viselem a jeleit! Egy próba év után, pedig jöhetnek a következő komolyabb
lépések.
Sok sikert mindkét félnek, legyen ez egy gyümölcsöző kapcsolat!
Térjünk vissza még a bajnoksághoz, egészpontosan inkább az
ellenfelekhez. Újak és régiek. Hogyan érzed, mennyit fejlődött a magyar mezőny
teljesítő képessége? Tavaly, úgy nézett ki mintha Rucska Józsefen kívül, nem
lenne más, idén pedig a bajnokság első felében győzelmet sem tudtál felmutatni.
Ráadásul mindig más személy akadályozott ebben (Kaufmann, Bozsok, Mészáros,
Rucska).
A fejlődés vitathatatlan,
ki többet, ki kevesebbet. Nehezen fogható a dolog, pontos és folyamatos átlagok
ismerete nélkül. Amit egyértelműleg kimerek jelenteni, többen is remekül
kihasználták pillanatnyi „gyengeségeim" az évad folyamán. Elismerésem érte, ez
egy nagyon fontos tényező a fejlődés útján. Nekem is át kellett éljek hasonló
sikereket hazai és nemzetközi kalandozásaim során. Többen is fontos állomáson
bizonyították, van még jegyük a további „utazáshoz". Csak rajtuk múlik!
Hogyan láttad a félidőben az esélyeidet, amikor egyet se tudtál még
megnyerni az addigi fordulókból? Ez azért szokatlan az utóbbi évekhez képest!
Félidőben nem, hogy
nyerni nem tudtam; összetettben nem álltam a dobogón! Tovább megyek, akkor már
9 hónapja nem sikerült nyernem NB-t! Próbáltam pozitívan kezelni a helyzetet,
azt hiszem sikerült, a következő gondolat fogalmazódott meg bennem; „Nándi Te
vagy a világ legszerencsésebb embere! Egy filléred nincs arra, hogy külföldi
versenyekre járj, nem tudsz célt megfogalmazni, és tessék az öledbe hullik egy:
EZT OLD MEG, HA TUDOD!"
Ha már itt tartunk még az utolsó fordulóban kérdéses volt ki lesz a
végső befutó. Nézőpontodból, hogy zajlott a záró forduló?
Kevés nevező érkezett
ez már ellőre jelezte nem nagyon lesz könnyű ága senkinek, úgymond selejtező
bemelegítő mérkőzések nem várhatók. Az első perctől maximumot kell majd
nyújtani.
Nyitó mérkőzésem (5:2)Darányi
Zoli az utánpótlás egyik kiemelkedő személye ellenében zajlott. Remek és
hibátlan játék minkét részről, Zoli úgy játszott mint a felnőtt élmezőny
bármely tagja 77,81 produkált 87,53 ellenében. Személy szerint alig várom a
Darányi testvérek megjelenését a felnőtt mezőnyben. Újabb fordulópontja lesz a
hazai dartséletnek. Óriási felelősség a vezetés részéről, hogy újabb két
céltudatos emberkével leszünk (vagyunk) gazdagabbak; mi lesz majd a fő
feladatuk: tolerancia az elfogadhatatlannal szemben, amivel eddig nem nagyon
találkoztak, avagy fejlődésük további biztosítása.
Következett a második
mérkőzés, ami mégsem következett; ellenfelemet kizárták súlyos
szabálysértésért. Meglehetősen kellemetlen volt másfél óra várakozás után,
felkészülten a következő megméretetésre, küzdelem helyet váratlanul újabb egy
óra kényszerpihenő. Egy ilyen törés a napi felépítményben akár végzetes is
lehet.
A harmadik mérkőzés
előtt rápillantottam ki várható és a következőt látom: Zeitler Ferenc is
ellenfélnélküli kényszerpihenőét tölti. Remek, továbbra is biztosítva az
esélyegyenlőség elve. A parti után kiderült azért mindkettőnk játékára rányomta
bélyegét az előzmény. Mindkettőnknek sikerült átlag alatt teljesítenünk 75,00
és 63,31 egy 5:1 partiban.
Máris az elődöntőben
voltam Rucska Józseffel egyetemben. Semmi könnyűre nem számítottam nem is volt
az. Az első szettet 2:0 vezetésemnél Józsi úgy döntött mégsem adja nekem és
fordított 2:3-re, 0:1! A második szett az egyenlítésért ennek szellemében
zajlott sima 3:0 és egy 98,02 átlag. Az utolsó szett ezek után már csak rutin
volt 3:1 döntőben voltam
A döntőbe jutásommal
egyben el is dőlt a bajnoki cím sorsa. Életem egyik legnyugodtabb
összecsapására került így sor Székely Pállal. Kiegyensúlyozott szép játékot
hoztam ki magamból, amit a végeredmény is mutat: 3:1, 3:0
Milyen a magyar bajnokság színvonala, most pl. az első győzelmed évéhez
(2006) képest?
Egyre tisztább és céltudatosabb
a mezőny. Igaz, ehhez az MDSZ új szabályai is kellenek, de szerencsére nem csak
a szankcióktól megyünk előre, mint mondtam a céltudat is megjelent a játékosok fejében,
ami új értékrendet is teremtett és ez az értékrend lesz egyre erősebb és erősebb.
Erre már bizonyíték is van: Spring Kupán 8 tiszta játékos érte el minden idők
legjobb magyar eredményét!!! Ez nagyon
jó és biztató jel a jövőre nézve! A rendezvények (NB) kivétel nélkül hibátlanok,
egyik-másik egyre jobb. Sportcsarnokok, kultúrházak adnak helyszínt az NB-nek.
Fantasztikus! Kisebb hiányosságok vannak, de szót nem érdemelnek. Viszont van
egy dolog, ami nagyon hiányzik, ha tovább akarunk menni. Mint minden sportban,
így a Dartsban is, borzasztóan fontos lenne a teljesítmény hiteles mérése már
magán a rendezvényen is, de utólag mindenképp elérhetőnek kellene lennie. A
Darts-nak a körátlag a mérőszáma, ezen adat nélkül semmit nem ér az 5-2
végeredményközlés.
Nem mehetek el a párosok versenye mellett sem! Ismét csak BAJNOKI cím!
A legérdekesebb számomra, minden évben mással indulsz (Bozsok, Turi, Rucska,
Vereczkey). Ez tudatos?
Is, nem! Ez mindig
gond nálam. A legnagyobb csatát párválasztás tekintetében, mindig a szezon előtt
vívom. A szezon, ezek után mindig is sima volt. Vannak jelöltek és jelentkezők, aztán
túlnyomórészt a sors dönt, az én hathatós segítségemmel!
Mit tudnál mondani összességében 2009-2010 évadról, páros tekintetében?
Nem kellett csalódnom
a sors döntésében az idén sem. Vereczkey Lajossal remekül kiegészítettük egymást!
Minden elismerésem az övé! Sokan nem tudják, Lajosnak mekkora érdeme van a
győzelmeinkben! Pontos statisztikát nem vezettem ugyan, amit így utólag bánok,
de győzelmeink (leg) végére, kb. 80%-ban Ő tette fel pontot. Szép volt Lajos!
A szezon véget ért számodra vagy van még hátra fontos esemény?
Csak fontos esemény
van, semmi más nem fér bele. Előttem a csapat döntő, újabb PDC tornára készülök
Salzburgba. A nyáron szeretnék elindulni a szlovák bajnokságban. Nincs
megállás.
Végül egy utolsó kérdés. Miért hallgattál ilyen sokáig?
Én azt hiszem, sok
válaszomban benne rejlik az ide vonatkozó válasz is. Úgy összekavarodott minden
és annyira nem volt tiszta a kép, hogy sokszor magamnak sem tudtam válaszolni,
én magam is válaszokat kerestem. Valótlant nem szeretek közölni és olyant sem,
amiről nem tudom úgy lesz-e, avagy nem tudom mi a következő lépés.
Köszönjük a válaszaid (végre)!
-S F-
This entry was posted on . You can follow any responses to this entry through the RSS 2.0 feed. You can leave a comment.